Skip to content

Utazás

Végree utazunk!!!

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu

Az ADAC véleménye az idei nyárigumiról

Posted on 2017-05-20
Nyárigumi

Az évek óta nagyra tartott ADAC autós klub minden évben elvégzi azt a komoly tesztet, amiből kiderül, hogy az adott évben mely abroncsokat érdemes megvásárolni és felrakatni. A teszt főként a nyárigumi kielemzésére törekszik, de természetesen, akadnak bőven téli fajták is. 2017-ben például akadt sok ismeretlen, de igen jól szereplő abroncs is, és voltak olyanok, amelyek a megszokott eredményt produkálták, tehát normálisan teljesítettek.

Nagy meglepetésre sok kínai gumiabroncs is sikereket ért el, de sajnos volt csalódást keltő prémiumtermék is a legfrissebb teszt szerint. Mivel valóban eljött a nyárigumi cseréjének az ideje, szükséges megismerni a vizsgálat résztvevőit, és ezáltal megtudni, hogy melyek azok, amelyekért érdemes pénzt adni, illetve mely nyárigumi fajták bizonyulnak kihagyhatónak.

Aki már eldöntötte, hogy mit akar, jól teszi, ha ellátogat a www.bhpgumi.hu oldalra, ahol megvehetőek a remek Hankook termékek és beszerezhetőek a Continental mindig is népszerű abroncsai is. Itt választék van bőven.

Legutóbbi bejegyzések

  • Mikor és miért éppen az Alcatel telefonközpont?
  • Azonnali csőtörés javítás Csőtörésprofi szakértőitől
  • Örökölt ingatlan és osztatlan közös tulajdon eladása: mit érdemes tudni?
  • Darázsirtás Balaton turisztikai térségében
  • Kézi gőzölő vagy gőzállomás – melyiket válasszuk?

Kategóriák

  • Egészség
  • Egyéb
  • Építkezés
  • Internet
  • Látnivalók
  • Sport
  • Szolgáltatás
  • Utazás
  • vásárlás
  • Webáruház

Címkék

Alcatel telefonközpont darázsirtás Balaton
©2025 Utazás | Design: Newspaperly WordPress Theme